Köszönet a Gasztroenterológia szakrendelés munkatársainak
Kedves Főigazgató Asszony!
2025-ben tudomásomra jutott, hogy Önökhöz érkezett két gasztroenterológus szakorvos, Dr. Sümegi János és ifj. Sümegi János.
Mivel orvosra volt szükségem, több osztályon érdeklődtem a két orvos felől.
Örömmel tájékoztattak mindenhol, hogy nyugodtan menj hozzájuk mert két jó szakember.
Sümegi Főorvos Úr vastagbél tükrözést javasolt január 27-re.
El is mentem, de félelem bennem volt.
Egyszer kinyílt az ajtó, és hallottam, hogy mondja: Lajos jöjjön be, ez a kedves nővér Győriné Antal Gabriella volt.
Beérve köszöntem, és az asztalnál ülő orvos felált, bemutatkozott, ifj. Dr. Sümegi János vagyok.
Megbeszéltünk mindent. Volt két kérésem, mire azt válaszolta hogy mindenben segít.
A tükrözés közben a mellettem álló Gabika és Ágnes kedvesen nyugtattak, hogy most hol járunk, és mindjárt vége lesz.
Főigazgató Asszony!
Kellemesen csalódtam, a szakrendelésen. ifj. Dr. Sümegi János doktor úr, Győriné Antal Gabriella, továbbá Kovácsné Kecze Ágnes magas szakmai tudásukról, kedvességükről, és magas műveltségükről tanúskodtak.
Megbeszélés után kedvesen elköszöntünk egymástól.
Köszönettel és nagy tisztelettel:
L. Lajos
2026. január 30.