Ugrás a tartalomra

Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

Együtt az egészségért

„Űrkutatástól a betegágyig: merre tart a jövő kórháza?”

„Űrkutatástól a betegágyig: merre tart a jövő kórháza?” címmel a Magyar Kórházszövetség által 2025. november 4-5-én, Budapesten megrendezett Őszi Szakmai Napokon intézményünk is bemutatkozott. 

A már hagyományos őszi konferencián az egészségügyi digitalizáció, a betegbiztonság, a humánerőforrás fejlesztése és a kórházi jóllét állt a középpontban. 


A rangos szakmai rendezvényen – amelyen többek között dr. Pintér Sándor belügyminiszterdr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, valamint a Magyar Űrprogram képviselői is részt vettek – a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet is kiemelt szerepet kapott.

 

Dr. Stankovics Éva, intézményünk főigazgatója előadást tartott „Együtt könnyebb – A vármegyei egészségügyi együttműködés modellje és működési alapelvei a Heves Vármegyei példán keresztül” címmel.

Bemutatta, hogyan válik a vármegyei integráció valódi, működő együttműködéssé a mindennapokban.
A Heves vármegyei modell célja, hogy az egri, hatvani, gyöngyösi és parádfürdői kórházak összehangoltan, egymás szakmai erősségeire építve működjenek – így biztosítva a betegek számára a folyamatos, magas színvonalú ellátást a teljes vármegye területén.


Az előadás során szó esett a laborintegráció első és második üteméről, a kapacitások átcsoportosításáról, valamint a betegágy melletti gyógyszerészi tanácsadás fontosságáról is.


Bemutatásra kerültek az „Együtt az egészségért” program eredményei, és az, hogyan segíti a négy kórház közötti szoros szakmai és kommunikációs együttműködés az ellátás hatékonyságát.


Külön figyelmet kapott a közösségi média szerepe is, ahol a vármegyei kórházak közösen több milliós elérést értek el, erősítve a lakossággal való kapcsolatot és az egészségügyi tudatosságot.


Fő üzenete: együttműködve könnyebb és eredményesebb az egészségügyi ellátás fejlesztése, hiszen a közös cél a betegek biztonsága és a gyógyítás minőségének folyamatos javítása. 

 

Heves vármegye mind a négy gyógyító intézménye képviseltette magát az eseményen:

 

• Hatvani Albert Schweitzer Kórház: Dr. Szedlák Miklós György mb. főigazgató, orvosigazgató, Zelnik Krisztina minőségirányítás, pr, projektkoordinációs referens


• Gyöngyösi Bugát Pál Kórház: Dr. Assani Omar főigazgató, Dr. Watti Jezdancher PhD orvosigazgató, Tóthné Csillag Gyöngyi Döntéselőkészítő és koordinációs főosztályvezető és főigazgató helyettes, Pethőné Tóth Ibolya ápolási igazgató 


• Parádfürdői Kórház: Rabóczki Anita orvosigazgató, Bak-Melher Marianna ápolási igazgató, Pintérné Csortos Ildikó gazdaságiegység-vezető


• Heves Vármegyei Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet: Dr. Stankovics Éva főigazgató, Kalina Gabriella, Vármegyei-városi intézmények irányítási és koordinációs osztály vezetője, Pinczésné Törő Adrienn gazdasági igazgató, Sallai Zsuzsa ápolási igazgató helyettes

 

   

2025. november 4.

Az oldal kizárólag a működéshez szükséges alapértelmezett sütiket használja, nem gyűjt adatokat a felhasználóról. Részletek itt.