Tizenhetedik alkalommal rendezik meg Egerben az Egri Kardiológiai Napokat!
Az idei évben is magas szakmai színvonal mellett rendezték meg az Egri Kardiológiai Napok programsorozatot március 26. és 28. között a Hotel Eger & Park konferenciaközpontjában, amelynek mottója ezúttal is: „Prevenciótól az akut ellátásig”. A rangos szakmai eseményre az ország minden részéből érkeztek kardiológusok, belgyógyászok és háziorvosok, hogy megosszák tapasztalataikat és megvitassák a szakterület legfrissebb eredményeit.
A konferencia nemcsak a kardiológia aktuális kérdéseire fókuszált, hanem a határterületek is kiemelt szerepet kaptak. A résztvevők hematokardiológiai, pszichokardiológiai és pulmonológiai témákban is hallgathattak előadásokat, emellett hangsúlyt kapott az életmód, a prevenció és a táplálkozás szerepe is a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében és kezelésében.
A megnyitón dr. Stankovics Éva főigazgató köszöntötte a résztvevőket, aki beszédében kiemelte: az esemény az évek során olyan szakmai műhellyé fejlődött, amely országos szinten is elismertté vált. Hangsúlyozta, hogy kórházvezetőként kiemelt feladatának tekinti az orvosok szakmai fejlődésének támogatását és a korszerű, magas színvonalú betegellátás feltételeinek biztosítását. Mint fogalmazott, Egerben mindez megvalósult: a kardiológiai osztály elismert, a betegek visszajelzései pozitívak, az osztály pedig élen jár a betegutak szervezésében és az innovációk bevezetésében.
A konferencián a Heves Vármegyei Markhot Ferenc Kórház Kardiológiai Osztályának szakemberei is aktívan részt vettek előadóként.
- Dr. Sipos Dávid szakorvos az akut beavatkozásokat érintő döntési helyzeteket elemezte,
- Dr. Szilágyi Attila osztályvezető főorvos az SGLT-2 gátlók szerepét ismertette a kardiometabolikus spektrumban,
- Dr. Moretti Magdolna pszichiáter főorvos pedig az orvos–beteg–hozzátartozó kapcsolat neurovegetatív összefüggéseiről tartott előadást.
A rendezvény ismét bizonyította, hogy az Egri Kardiológiai Napok fontos szerepet töltenek be a hazai szakmai párbeszédben, és hozzájárulnak a korszerű betegellátás fejlődéséhez.
Ezúton is gratulálunk a szervezőknek a színvonalas eseményhez, a résztvevőknek pedig további eredményes szakmai munkát kívánunk!
Mátrai Barna fotói: