Markhot Ferenc Oktatókórház
és Rendelőintézet

Készül az oktató labor - megérkeztek a műszerek

al_t

Mintegy 150 millió Ft értékű orvostechnikai, ápolási, gyógyászati segédeszközt és orvosi bútorokat kapott a Markhot Ferenc Kórház az EFOP-4.2.2.-16-2017-00001 számú, SKILL laborok fejlesztése című pályázat keretében.

 

Országosan az orvosi egyetemeken fejlesztik és 16 megyei kórházban hoznak létre – összességében 8 milliárd Ft felhasználásával –, úgynevezett „skill" vagyis szimulációs, gyakorló laborokat, melyek orvostanhallgatók, orvosok és szakdolgozók gyakorlati képzését segítik.

 

 

A projekt koordinátora az Állami Egészségügyi Ellátó Központ. Dr. Vácity József főigazgató, dr. Maszárovics Zoltán orvosigazgató és Koskáné Török Tünde a skill labor vezetője a sajtó munkatársai előtt mutatták be a szimulációs eszközöket, melyeket az orvosok és ápolók a gyakorlati képzésük alatt használhatnak.

 

A nagyszabású fejlesztés célja, hogy olyan demonstrációs, szimulációs egységeket hozzanak létre és szereljenek fel az intézményekben – köztük a Markhot Ferenc Kórházban –, melyek lehetőséget biztosítanak különböző diagnosztikai és gyógyító beavatkozások, valamint az ápolás, szakápolás, szakasszisztensi feladatok gyakorlására. Ez segíti az orvosképzést, valamint a szakképzésben, továbbképzésben résztvevő egészségügyi dolgozók oktatását. További cél az általános orvosi és szakorvosi gyakorlat alapvető műfogásainak hatékony elsajátítása, az érkanülálástól, a szülészeti ultrahang vizsgálatokon keresztül a legkorszerűbb laparoszkópos beavatkozások gyakorlásig szimulációs fantomokon. Ezáltal megvalósul a gyakorlati oktatás minőségének emelése, mely a Markhot Ferenc Kórház, mint oktatókórház számára kiemelten fontos. A kórházba már megérkeztek – mintegy 150 millió forint értékben – az orvostechnikai, ápolási és gyógyászati segédeszközök, valamint a bútorok. A kórház területén kialakításra kerülő Skill laborban oktatói feladatokat ellátó szakemberek, instruktorok képzése – az egyetemekkel együttműködésben – már zajlik az intézményben.

 

 

Markhot Ferenc Oktatókórház

és Rendelőintézet

3300 Eger, Széchenyi u. 27-29.