Markhot Ferenc Oktatókórház
és Rendelőintézet

Több mint egymilliárdos fejlesztés a Markhot Ferenc Kórházban

al_t

Egymilliárd forintot meghaladó összegű állami és uniós, valamint saját forrásból valósulnak meg fejlesztések idén a Markhot Ferenc Kórházban -   jelentette be dr. Vácity József főigazgató sajtótájékoztatón. Kiemelte: tavaly több mint 30 közbeszerzési eljárást folytattak le, a munkák egy része elkészült, illetve jelenleg is tart. Az elmúlt bő fél évben mintegy 916 millió forint értékű infrastrukturális fejlesztés, valamint eszközbeszerzés valósult meg, vagy fejeződik be hamarosan. Hangsúlyozta: a fejlesztések megvalósítását az intézmény stabil, kiegyensúlyozott pénzügyi helyzete és munkatársi közössége tette lehetővé.

 

A sajtótájékoztatón  Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, Eger és térsége országgyűlési képviselője az eseményen hangsúlyozta: jelentős eredményeket sikerült elérni az egészségügyben, de sok még a tennivaló is. Elmondta: az elmúlt években országszerte 77 kórház újult meg, 30 új mentőállomást építettek és további 97-et korszerűsítettek. Ezzel párhuzamosan 516 új mentőautó is munkába állt. hangsúlyozta: folyamatos a fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.

 

2018-ban több mint egymilliárd Ft-os fejlesztés valósul meg a Markhot Ferenc Kórházban. Az uniós és állami támogatások mellett az intézmény jelentős saját forrást, kétszáz millió Ft feletti összeget használ föl a betegellátás feltételeinek javítására. Az infrastrukturális fejlesztések mellett kiemelt bérrendezést is végrehajtott a kórház. A kötelező béremelésen túl, saját forrásból plusz béremelésről döntött, s az országban elsőként megszüntette az egészségügyi és az egészségügyben dolgozók közötti bérfeszültséget.

 

Megvalósult a napelem projekt – indul a szakképzési támogatás

A Markhot Ferenc Kórházban az idei év első hónapjában fejeződött be a napelemes rendszer kiépítése. A 138 millió Ft-os uniós projekt jelentős energia és ezáltal költségmegtakarítást eredményez a kórház számára.

Elindult a „Szakképzések fejlesztése a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézetben” című (EFOP-1.10.3-17-2017-00012) több mint 150 milliós projekt megvalósítása is, az intézményben dolgozó  46 szakember képzésének támogatására. A projekt megvalósulásával, a képzéseknek köszönhetően javulnak az egészségügyi szakmai tevékenység feltételei, csökken a gyógyító orvosok leterheltsége, csökken a hiányszakmának minősülő munkakörök aránya. A fejlesztéssel két aneszteziológiai szakasszisztens, hat betegkísérő, egy boncmester, két egészségügyi gázmester, egy endoszkópos szakasszisztens, nyolc felnőtt intenzív szakápoló, két fertőtlenítő sterilező, két hospice szakápoló, három műtéti szakasszisztens, négy műtőssegéd-gipszmester, két pszichiátriai szakápoló és gyógyfoglalkoztató és hat sürgősségi szakápoló tud nagyobb szakmai tudással a gyógyítás szolgálatába állni. Az orvosi licencképzésben heten vesznek részt: diabetológia, neuroszonológia, palliatív orvoslás, szülészeti-nőgyógyászati ultrahang diagnosztika területeken. A projekt megvalósítása 2018.02.15-től  2019.12.15-ig tart.

 

Tetőfelújítás saját forrásból

A kórház 160 millió forint saját forrásból a teljes lapostető rendszert átépítette, ezzel megszüntette a már krónikus problémává vált beázásokat.

 

Négyszázmillióból újul meg a nővérszálló - oktatást segítő képzőhely

Várhatóan központi ÁEEK projektként ősszel elindul a külső felújítást és szigetelést kapott nővérszálló belső felújítása, amely 470 millió Ft uniós forrásból valósul meg.

 

Elkezdődött a kórházban 200 millió Ft-os uniós forrásból a skill labor kialakítása, amely hiányt pótol az oktatókórházban. Ugyanis az orvosok és szakdolgozók számára olyan gyakorlati képzéshez szükséges demonstrációs bázist hoz létre, amely a képzéseket nagymértékben segíteni tudja. A képzésekben résztvevők itt gyakorolni tudják az invazív és noninvazív beavatkozásokat és az ápolási, szakápolási feladatokat.

A jövőbe mutató fejlesztési folyamatok sem állnak le, zajlanak a helikopter leszálló és az irgalmas rendi kórház épület nyílászáró cseréinek tervezési munkálatai.

 

Javulnak a betegellátás feltételei

Az év elején a kórház saját forrásból költöztette új helyre, a rendelőintézetbe a vérvételi helyet. A betegeket behívó rendszer tájékoztatja, valamint csőposta biztosítja a laboratóriumi minták laboratóriumba juttatását.

Saját erőből műszereket is vásárolt a kórház: urológiai és szemészeti ultrahang készüléket, uniós pályázat segítségével pedig nagy értékű radiológiai ultrahangot.

A kórház épületeiben több helyen végez komfortjavító felújításokat az intézmény. A Neurológiai osztály teljes padozatcseréjét valósítja meg saját forrásból, a Hospice osztályon fürdőszoba felújítást végez alapítványi és intézményi forrásból, teljesen megújítja, akadály mentesíti a rendelőintézet udvari bejáratát, az udvari járdát és az Árva-közi porta épületet átépíti. Bővíti az MR, DSA készülékek helyiségeiben a klíma rendszert, a belgyógyászati tömbben, valamint a Reuma kórház és Gyógyfürdőben korszerűsíti a  légtechnika rendszert.

 

Kiegyensúlyozott gazdálkodás – kiemelt bérfejlesztés

A több mint egymilliárdos fejlesztés mellett, a kiegyensúlyozottan gazdálkodó egri kórház kiemelt bérrendezést hajtott végre.

A kötelező béremelésen túl saját forrásból plusz béremelésről is döntött. Ezen intézkedés két munkatársi csoport számára biztosít többlet keresetet, és egyben megszünteti az ágazaton belüli bérfeszültséget. Az intézmény a 2018.01.01.-től hatályos minimálbér és garantált bérminimum emelést a már korábban megítélt és rendszeresen folyósított munkáltatói döntésen alapuló illetmények megtartásával hajtotta végre. Ezen intézkedés 332 egészségügyi dolgozó (ápoló, asszisztens, műtősnő, …) és 129 egészségügyben dolgozó (gazdasági, műszaki, élelmezési, üzemfenntartási, takarítói területeken dolgozó, …) munkatársat érint.

A béremelés részeként a kórház 219 egészségügyben dolgozó munkatársának alap illetményét a 2017. novemberi egészségügyi szakdolgozói bértábla minimum szintjére emelte fel (megtartva a már korábban megítélt és rendszeresen folyósított munkáltatói döntésen alapuló illetményeket). Ezzel az országban elsőként, az egri Markhot Ferenc Kórházban oldódott meg az évek óta húzódó, az egészségügyi dolgozó és az egészségügyben dolgozó munkatársak közötti bérfeszültség.

 

Az idén is ösztöndíjjal támogatják a fiatal orvosokat

Az idei évben is ösztöndíjjal támogatja a Markhot Ferenc Kórház a fiatal orvosokat első szakvizsgájuk megszerzésében. Dr. Ringelhann Béla nemzetközi hírű, egri származású professzorról nevezte el az intézmény az elmúlt évben útjára indított egyedülálló és példaértékű kezdeményezést, melyet a kórház stabil anyagi helyezte tett lehetővé.

Tavaly tizennyolc rezidens kötött szerződést a kórházzal, mely szerint az intézmény havi bruttó 100 ezer Ft-al támogatja őket a szakvizsgájuk képzési ideje alatt. Az idei év első hónapjában már hárman jelentkeztek az ösztöndíjra és kötöttek szerződést. Jelenleg 42 rezidens dolgozik az egri kórházban.

 

 

Markhot Ferenc Oktatókórház

és Rendelőintézet

3300 Eger, Széchenyi u. 27-29.