Markhot Ferenc Oktatókórház
és Rendelőintézet

Új helyen a babamentő inkubátor

al_t

Az egri önkormányzat közel egymillió Ft-os támogatásával, új helyen alakította ki a babamentő inkubátor helyét a Markhot Ferenc Kórház. A régi hely elbontása felújítási munkálatok miatt vált szükségessé. A babamentő inkubátor a Knézich Károly úti főbejárat mellett, jól megközelíthető, védett helyen található és biztosítja az intimitást.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és az egri kórház elkötelezett híve az emberi életnek, s kiemelten fontosnak tartják a nehéz helyzetbe került anyák segítését, az emberi élet védelmét hangsúlyozta Martonné  Adler Ildikó Eger alpolgármestere és dr. Vácity József a kórház főigazgatója a babamentő inkubátor sajtónyilvános átadásán. 

 

A kórház már több mint tíz  éve működtet babamentő inkubátort, melybe az érvényben lévő törvény ide vonatkozó passzusa szerint az anya elhelyezheti újszülöttjét. A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről, Családi jogállás megsértése 213. § szerint nem követ el bűncselekményt az anya, ha a kórház által működtetett inkubátorban helyezi el gyermekét, jogában áll az inkubátorban hagyni, ezzel kifejezi az örökbefogadásához való végleges hozzájárulását. A Markhot Ferenc Kórház babamentő inkubátorába legutóbb 2014-ben helyeztek el egy egészséges kisfiút.

 

 A képen: Martonné Adler Ildikó alpolgármester, Dr. Thummererné Rebicsek Rita ápolási igazgató és dr. Vácity József főigazgató

 

 

Markhot Ferenc Oktatókórház

és Rendelőintézet

3300 Eger, Széchenyi u. 27-29.